Január végén

Január utolsó napja van,
köszönt és minden jót kíván,
négy vírusgazda,
három bacigyár,
két romos szülő
és egy csíz a csupasz körtefán.

Heti váltásban gyűrjük az ovis betegségeket. Bendi hol náthás hol nem, mi meg hol elkapjuk tőle mindjárt, hol meg csak egy hét után. Talán Hanga viseli a legjobban - dehát ő még szopizik. :))
Mostanra lett úgy igazán elege a lelkemnek, meg a szervezetemnek is a napi hajszából. Pontosabban a lelkem hullámzó, hol elfogadom a helyzetet és van erőm mindenhez pozitívan állni és kicsit türelmesebben, hol meg besokallok a két gyerek és háztartás intézéséből, és ilyenkor mindennel és mindenkivel idegesen türelmetlenkedek. A szervezetem viszont kicsit lepukkant mostanra a csöpp 11kg-os csajszi cipelgetésétől. Pedig szedek mindenféle vitaminokat és egyebeket, de úgy látszik, hogy nem elég - vagy lehet, hogy csak egy valami hiányzik, de az nagyon. (Leginkább sok nagy kirándulás otthon egyedül egy kutyával. - Hát ez több okból is megvalósíthatatlan... Történetes nincs már kutya, a macskát meg max. egy hordozóban vihetném magammal - mondjuk ilyen is van már, de ez nem az én műfajom, és Hanga mei tai-e még a nagy kandúrunknak is túl nagy lenne :D)
A skacok amúgy jó fejek. Bende mára betegedett meg igazán, mert hőemelkedése volt egész nap, aminek az volt a kísérő tünete, hogy lyukat beszélt a hasunkba, de már tegnap is. Nála ez a szelep a túlhevülés ellen. Úgy látszik nem csak ha izgul (pl. 1 hónapon át a Mikulás és a karácsony miatt), hanem ha beteg akkor is ezt használja. Egy idő után bármennyire is igyekszem az agyam védekezési üzemmódba kapcsol és úgy kell erőltetnem magam, hogy odafigyeljek, amikor kéri ("Anya, nézd! Anya, látod?"). Főleg, hogy akkor is nyomja, mikor Hanga az etetőszékében visít az éhhaláltól való félelmében :D Néha, azért meg szoktam kérni, hogy kicsit maradjon csöndben, de persze eredménytelenül. Mint ahogy az sem megy neki, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráljon. De ez a második sokkal fontosabb dolog, úgyhogy ezt addig fogom erőltetni, míg nem sikerül. (Terveim szerint. Persze ember tervez...)
Hanga  a tipikus második gyerek módjára nem fél semmitől, merészen csúszkál a kádban fürdéskor, próbálja megfogni a vízsugarat, ami a csapból jön és egyáltalán nem zavarja, ha víz megy a szemébe, vagy ha néha bukófordulót vesz az olajos-csúszós fenekével. Ő közel sem lesz szerintem olyan megfontolt, mint Bende, úgyhogy lehet, hogy lassan be kéne szerezni egy elsősegély dobozt, mert már egyedül tud állni, meg ma már leguggolt és felállt újra, meg a székkel is néha sétál tologatva, gondolom még egy hónap max. és elindul. (Persze szigorúan lábujjhegyen! :))
Bendével voltunk státuszfelmérésen. Jelentem 17kg és 105cm. Meg lehet, hogy kicsit színtévesztő is lesz, de persze az is lehet, hogy a rossz koncentrálólépessége miatt tűnt csak úgy. Mostanság gondolkodtam a Waldorf-os ovin-sulin neki. Hát a gyerekeknek biztos nagyon jó, de hogy a szülők hogy bírják... Minekutána elolvastam a honlapon az alapelveket, meg az anyagi hozzájárulásról szóló dolgokat, azt hiszem ezt nem a mi pénztárcánkank és életvitelünknek találták ki. Egyelőre úgy gondolom, hogy bármilyen szomorú is, mi nem azok a szülők vagyunk, akik mindent feláldoznak a gyerekük boldogabb ovis-iskolás éveiért. Persze még ez is változhat. Mindenesetre ha pénzünk volna is dögivel akkor is én még a saját háztartásomban is folyton le vagyok maradva, hátha még az oviba is nekem kéne főzni, meg takarítani. Ez egy teljesen más felfogás. Én örülök, ha az ovi kicsit mentesít, a Waldorf meg mindenbe be akarja vonni a szülőket is maximálisan. Hogy mi a jobb?
Mára ennyi. Halkan mondom, hogy úgy érzem legyőztem ezt a vírust. Éljen a túlélés!