Asztma...

Már megint itt van a köhögés. Azt gondoltuk, hogy már túljutottunk ezen az időszakon, de ma kiderült, hogy még nem teljesen. Hát persze!
Merthogy a pulmonológus javaslatára áttértünk a generikus gyógyszerre - "Az is ugyanolyan jó, mint az eredeti, csak fele annyiba kerül." Azért megkérdeztem a gyógyszertárban a gyógyszerészt is, szerinte nincs különbség. Mégsem lehetett 3 gyógyszertárból egyben sem kapni a generikust, a negyedikben végre kaptam, de nem a felírt cég által gyártott, hanem egy másik cég által gyártottat. Hatóanyag ugyanaz, tehát nincs különbség, mondták. Na, ma úgy gondolom kiderült, hogy mindez nem igaz. Merthogy a nagy ma megint asztmásan köhög sok adag Ventolin spré ellenére is, pedig már legutóbb annyira nem kellett a Ventolin, hogy attól tört rá a köhögés, mikor befújtam neki. És igen egy dokinő cikke egyértelműen rámutat, hogy nem biztos, hogy le lehet cserélni generikussal az organikust, mert a vivőanyag is számít, nem csak a hatóanyag. Ennyi!
Arra azért jó volt ez, hogy ne fontolgassam a gyógyszer abbahagyását, mert még nem lehet. :(
Én is náthásozok, meg ma már a kicsinek fojt az orra... Azért ilyenkor már várom azt az időt, amikor már csak emlékszünk ezekre az időkre.
Holnap szülői. Megtudhatjuk a nagyon fontos oktatási elveket másfél órában, meg a fontos infókat félben.
Irány az ágy! Remélem alszunk is! :s

gyermek-nevelés?

„Ma végre ismerd fel, hogy belül teljes vagy Csendben énedmélységében leld meg Mindazt, ami tökéletes és hiánytalan Nyisd meg szíved a szeretetnek lemondva Elvárásaidról önmagáddal és másokkal Szemben ma mindössze azt kell tudnod, Hogy a szeretet most is ott ragyog benned!"


Hát nem egyszerű ez. Hogy hol húzódik a határ és kell-e határvonal egyáltalán a megtehető, elfogadható, megbocsátható és a már megengedhetetlen dolgok között. Bendi a minap úgy őrjöngött egy aprócska nézeteltérés miatt, hogy vörösödött a feje és üvöltött. Valami csoda folytán sikerült kívülhelyezkednem az egészen és nem húztam föl magam, meg sem érintett, csak azon gondolkodtam, hogy vajon mit kéne kitalálni, ami hirtelen kizökkenti ebből az állapotából. Hát azóta sem jutott eszembe semmi jó. A pofon nem használ, és a hidegvíz sem, ezt már korábban próbáltuk. Asszem még a hirtelen vmi vicces dolog bevetése a legesélyesebb, persze ilyet nehéz minden egyes alkalommal kreálni, de legközelebb kipróbálom. A Kicsi természetesen azonnal kipróbálta, hogy is kell ilyen őrült módon üvölteni, de őt még könnyebb leszerelni, mert csak gyakorlatozik és nem dühöng. :)

Na nála viszont az akaratosság kemény dió. Persze, ha nem volna akaratos, akkor nem közlekedne már úgy, mint a nagyok, pedig kb. másfél hónapja lépett először kettőt önállóan elengedett kézzel. Na a kezét azóta sem lehet fogni, ha mégis megpróbálom, akkor tisztára begőzöl és őrjöng. Pedig elég sok esetben muszáj fognom a kezét, főként, hogy városban élünk és nincs kertünk. Egyébként sokkal türelmesebb, mint Bendi. Mindenre felmászik - meg néha le is esik. Tegnap vagy egy órán keresztül gyakorolta, hogy hogyan kell a kisszékre felmászni, ráülni és lemászni. Volt egy elképzelésem, hogy egy Halak gyerek milyen jellemű lesz, na ő pont nem olyan. Hát lehet, hogy érzékeny, viszont nagyon bátor és eszméletlen magas a fizikai fájdalom küszöbe. Olyan mint egy kis medvebocs. Játékkal az esetek 90%-ában ki lehet zökkenteni, ha hisztizik. Minden érdekli és mindent észre is vesz az óraketyegéstől a harangozáson keresztül a legkisebb változásig a lakásban. Kedvenc a kutya. De ez nem meglepő, hiszen én vagyok az anyja. ;) Nem tépdesi le a virágokat, növényeket. Tegnap mutattam neki, hogy már bimbós az orgona és ő elkezdte mutogatni a bokron az összes virágkezdeményt, hogy ott is egy és anya, még ott is egy... Haláli! Igazi csaj. Húzza a fejére a fiókból a melltartóimat, meg a bugyikat. Erről jut eszembe, hogy azért Bendi is megéri a pénzét. Ma csinibe öltöztettem, mert mégiscsak húsvét hétfő van és mentünk a papához Gödöllőre. Jött ment a lakásban, hogy ugye anyi és api milyen csini vagyok és ugye azért kell a lányoknak csinibe öltözni, hogy a fiúk meglocsolják őket, a fiúknak meg azért, hogy kapjanak piros tojást. Délután is alig tudtam az inget leimátkozni róla, hogy ki lehessen mosni szerdára, mikor megy oviba és ott is locsolkodik. Tegnap meg megtalálta a borostyán fülbevalóm. Azt meg kellett mutatni, hogy hogy teszem a fülembe, azután: -Nézd, api, anyinak milyen szép fülbevalója van! Ugye, milyen csini? Anyi, mostmár ezentúl minden nap ezt hordjad!

Ma másik volt a fülembe és észre is vette. Lehet, hogy színtévesztő lesz, mert néha gyanúsan szürkének mondja a zöldet, de ízlése az tagadhatatlanul van.

Szóval így állunk mostanság. A verést, pofont asszem kiiktatom az eszköztárból, mert teljesen használhatatlan nevelési eszköznek bizonyul, plusz még lelkiismeretfurdalásom is lesz tőle. Persze azért be szoktam ígérni, ha már mérges vagyok, de nem visz rá a lélek, hogy beváltsam. Mondjuk így értelmét veszti majd... Hiába mondja anyósom, hogy annak idején velük nem kiabáltak a gyerekek. Ezek a gyerekek már mások, ezt tudomásul kell venni. Meg lehet, hogy mi is mások voltunk, csak akkor senki nem kérdőjelezte meg a pofon hatásosságát, de már Orsinál sem működött. Nem egyszerű így a gyerekekkel, mert igazán nem is nevelni kell őket, hanem terelgetni, vagy mittomén mi a jó szó. Ha az ember egyenragú félnek tekinti őket, milyen jogon akarna uralkodni felettük? Meg az is eszembe jutott, hogy a tiszteletet nem lehet kiharcolni, azt kiérdemelni kell. Uff!